HTML

Vendégmunkás történetek

A blog célja, hogy felhívja a külföldi munkavállalásban gondolkozók figyelmét az esetleges veszélyekre, valamint a média figyelmét a külföldi munkavállalást kínáló cégek kapcsán gyakran tapasztalt súlyos visszaélésékre.

Friss topikok

Archívum

Ne vágjuk már magunk alatt

2014.03.04. 13:12 BobésBobek

Egyszer volt, hol nem volt, egy szép napon Bobek egyik ismerőse felkereste őt, hogy ismer-e újságírót. Merthogy éppen felmondott egy cégnél, ahol neki ugyan nem lehetett panasza, de az általuk dolgoztatott többszáz magyar vendégmunkás favágónak igen. A megfélemlítés és a kiszolgáltatottság miatt azonban nehéz a helyzetük, ezért ő szeretné nyilvánosság elé vinni az ügyet, mielőtt még mások is bedőlnek a Németországban dolgoztató, ám magyar vállalkozópárnak.

Végül megjelent a Magyar Narancs hasábjain "Maguk alatt vágták" címmel az a háromoldalas riport, ami oknyomozó szinten járt utána a leadott sztori igazságtartalmának, és undorítóbbnál undorítóbb részleteket közölt a szóban forgó munkáltató visszaéléseiről (aki persze azóta is mindent tagad).

Ekkor született meg az ötlet, hogy bátorítsuk azokat a valaha vagy jelenleg is külföldön dolgozó vendégmunkásokat, akik úgy érzik, nem a megfelelő körülmények között zajlik a foglalkoztatásuk, hogy írják meg nekünk a történetüket. Köztudott, hogy az eset nem egyedi, és bár vannak kivételek, úton-útfélen hallani, hogy a külföldre munkaerőt közvetítő cégek (gondolunk itt elsősorban a húsipair és építőipari alvállalkozói cégekre) körében igenis bevett szokás a munkajogi szabályok kijátszása, a nem bejelentett foglalkoztatás és számos egyéb szabályellenesség, köztük gyakran a munkások embertelen körülmények közötti foglalkoztatása.

Szeretnénk felhívni egyben a média figyelmét arra, hogy ezek a felszín alatt zajló események, amelyek nem csak a feketegazdaság egy formájáról, hanem családok megnyomorításáról, emberi megaláztatásokról is szólnak, aránytalanul ritkán jelennek meg a nyilvánosság előtt (hiszen az értintettek érthető módon nem beszélnek róla).

Feltűnő például, hogy a német nyelvű sajtóban az utóbbi években nagyobb számban jelentek meg hírek a magyar vendégmunkásokat is érintő visszaélésekről, a magyar sajtóban azonban csak egy-két újság foglalkozott egy-két esettel. Holott egyre sürgetőbb lenne az erről szóló közbeszéd felébresztése. Ez a blog ennek szeretne teret adni.

Várjuk tehát azok beszámolóit, akiknek van mesélnivalójuk a témáról. Előzetesben íme a MaNcs-ban (2013. október 24., 2013/43. szám) megjelent cikk a magyar favágók frankenwaldi élményeiről.






Szólj hozzá!

Címkék: átverés vendégmunkás vendégmunka németországi munka közvetített munkaerő munkáltatói visszaélés németországi munkavállalás magyar vendégmunkás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztarbajter.blog.hu/api/trackback/id/tr605842879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása